"Csodálatos találkozás volt ez" - interjú Zombory Gabriella műfordítóval

Nona Fernández: Chilean Electric című kötetének megjelenése előtt Zombory Gabriella műfordítót kérdeztük a munkafolyamatról, a felmerülő nehézségekről, és hogy miért tartja olyan fontos olvasmánynak a kisregényt.

A bemutatkozódban azt írod, kétnyelvűként egyáltalán nem meglepő, hogy “a műfordítás felé vezetett az utad”. De mégis, hogyan kezdtél irodalmat fordítani?

Azért a kétnyelvűségen kívül az egyetem is kellett hozzá. Eleinte csak annyit tudtam, hogy valahogyan nyelvekkel szeretnék foglalkozni, de hogy azon belül mivel, arról fogalmam sem volt. A mesterképzést az ELTE-n már úgy kezdtem, hogy tudtam, engem a műfordítás nagyon érdekel, ott pedig megkaptam azt a támogatást, ami elindított az úton: a tanszék oktatói több konkrét fordítói projektbe bevettek, melyek során kipróbálhattam magam és tapasztalatot szerezhettem. Így indulhattam el Scholz László tanár úr mellett a drámafordítás, és Kutasy Merci által a mesefordítás felé. A színházi projektek máig különösen kedvesek számomra, hiszen saját magam válogathattam össze hozzájuk a fordítandó darabokat, nagyon izgalmas volt.

Először fordítottad Nona Fernándezt, milyen volt a találkozás a szöveggel?

Csodálatos találkozás volt ez, azt gondolom, ez a szöveg sok szempontból hozzám való volt. Hihetetlenül magával ragadó szövegről van szó, amennyire töredezett apró gondolatfoszlányokból épül fel, pont annyira egyben is van az egész, minden egyes részlet a helyén van, gyakorlatilag lehetetlen kiemelni belőle bármit anélkül, hogy szét ne esne. Rendesen küzdöttem is ezzel, amikor Miklós Laura megkért rá, hogy válasszak részletet a beharangozáshoz.

A Chilean Electric egyik központi témája az emlékezés, mind a személyes mind a kollektív emlékezet tekintetében. Innen nézve traumairodalmi szöveg, hiszen tematizálja a történelmi múlt elfeledett vagy eltüntetett részleteinek láthatóvá tételének fontosságát. Nekem pedig azt hiszem, ez az egyik vesszőparipám az irodalomban: az írás mint eszköz arra, hogy emlékezzünk arra, amit nem szabadna elfelejtenünk.

Felemelő érzés volt olyan szövegen dolgozni, ami ennyire passzol hozzám, és aminek olvasója ugyanolyan szívesen voltam, mint fordítója.

Fernández színészként, dramaturgként is tevékenykedik. Különös egybeesés, hogy színdarabok fordítójaként te is kapcsolódsz a színház világához. Voltak a szövegben olyan narratív megoldások, villanások, amelyeknél érezted a szerző színházi tapasztalatát?

A színház egyik jellegzetessége a folyamatos jelenbe emeltség, ahol a történet az épp aktuális jelenet jelenjében bontakozik ki a színpadon, a dialóguson keresztül. Ez a jelenbe emeltség a Chilean Electricben is ott van, a felidézett emlékek sokszor nem visszatekintésként vannak elbeszélve, hanem megelevenednek előttünk, mintha látnánk őket magunk előtt, és ilyenkor a narrációba belefonva különböző hangok is megszólalnak. De maga a történetmesélő, az olykor meseszerű hangnem is közelít a szóbeliséghez és ezáltal a performativitáshoz.

De említhetném itt magát a regény szerkezetét is, mely számos, töredezett jelenetre van bontva, vagy a gyakori utalásokat az emlékek színrevitelhez hasonló felidézésére.

Milyen kihívásokba ütköztél a munkád során?

Az egyik legnagyobb kihívás pont az előbb említett jelenbe emeltség volt. A spanyol nyelv szereti a személytelen formákat, könnyű benne halmozni a különböző igeneveket, ezáltal rendkívül gördülékeny a váltás a retrospektív és a jelenbe emelt szakaszok között, hiszen nem kell ragozni. Ezek a jelenetek kulcsfontosságúak a szövegben, erősen vizuális hatásuk van, így olyan, mintha tényleg felvillannának előttünk a megidézett emlékképek. A magyar viszont nem tűri jól a személytelen igeneves szerkezetek sokszorozását, előbb vagy utóbb el kell kezdenem jelenben ragozni. Ettől pedig a spanyolban olyan természetesen létrejövő idősík váltáskor a magyar szöveg döccen egyet: ennek a döccenésnek a kiküszöbölése nem volt könnyű feladat.

Komolyabb fejtörést ezek kívül egyetlen betű okozott: a H. Az eredeti szövegben, az írógéppel szedett szakaszokban a H koptatva, szinte láthatatlanul jelenik meg, mintha az írógép billentyűje kihagyna. A spanyolban pedig a H eleve néma, nem jelöl hangot. Az, hogy pont egy olyan betű tűnik el vizuálisan is, amely amúgy nem is hallható, erős szimbólum értékkel bír a szövegben, melyben az eltűnés/feledés motívum több vonatkozásban is jelen van. A magyarban viszont a H hangzó betű, úgy éreztem, ha változatlanul hagyom, csorbulni fog a szimbólum. Végül az Y-ra esett a választásom, hiszen a magyarban talán ez az egyetlen betű, amit önmagában állva sose hallunk, csak egy másik betű árnyékában, ezáltal pedig valójában hangtalan.

Miért ajánlanád az olvasóknak a Chilean Electric olvasását?

Bár a szöveg bizonyos szempontból nagyon is chilei, a chilei történelmi és társadalmi múltra és jelenre reflektál, egyúttal nagyon univerzális is. Az eltemetett történelem, a háborús és politikai bűntények láthatatlanná tétele, vagy az épp hatalmon lévők által megformált történelmi emlékezet ellen is szól ez a regény. Valamint saját magunkról. Arról, hogy milyen könnyen nem látjuk meg a dolgok másik oldalát, hogy milyen könnyen tekintünk valóságnak — a valóságunknak — tévesen felidézett, szándékosan manipulált vagy csak részben ismert történeteket. És azt gondolom, fontos, hogy ezekre a tényekre újra és újra emlékeztessen minket valaki, máskülönben túl könnyen visszacsúszunk a hibába. Ezt teszi a Chilean Electric is.

Szerezd be a könyvet közvetlenül a kiadótól!

Portré: © Simon Dávid